2012. február 8., szerda

Tengerszem - rivoli fülbevaló

Az első rivoli követ tartalmazó ékszerem:


Nagyon egyszerű peyote befoglalásos technikával készült el ez a fülbevaló. 14 mm-es rivoli, 3 mm-es swarovski bicone, 11-es delica és 15-ös kása gyöngyöket használtam. A fülbevaló érdekessége, hogy hosszú ideig készült, mert mikor a fele kész volt, akkor jöttem rá, hogy nincs még egy ilyen rivolim itthon, így meg kellett várni, amíg legközelebb gyöngyös üzlet közelében jártam. :)

A középpontjában lévő rivoli lila-rózsaszín-kék színekben játszik, a fényviszonyoktól függően. Megpróbálom majd máskor is lefotózni, hogy ti is láthassátok ezt.

2012. január 30., hétfő

Rivoli befoglalások

Íme az első sikeres rivoli befoglalásaim:


Hónapokkal ezelőtt megvettem az első swarovski rivoli köveimet, hogy szép ékszerek készülhessenek belőle. Sajnos sokáig nem jártam sikerrel, ugyanis "türelmetlen" voltam. Már a delica sorok elkészítése után megpróbáltam beletenni a rivolit, de nem maradt benne, mindig kicsúszott belőle. Hétvégén újra próbálkoztam és rájöttem, hogy akkor marad szépen benne, hogyha a kásagyöngyökkel készült sorok is elkészültek.


Elsőként ezt a nagyobb rivolit próbáltam meg befoglalni, itt a problémám, hogy a belső kásagyöngy sor nem egyenletes, hanem kicsit hullámos. A második próbálkozásnál ezt már javítottam egy extra kásagyöngyös sorral, íme:


A belső sor már szépen rásimul a rivolira, viszont itt is elkövettem egy hibát: 2-vel több delicával kezdtem a befoglalást, így egy kicsit lötyög a rivoli :(

A fenti képen láthattok egy extra rivolit. Gondoltátok volna, hogy a fehér-rózsazsín gyöngyök között is ugyanilyen crystal rivoli van? Nagyon tetszik nekem, hogy a belső gyöngyök színe tükröződik benne, sokat fogok ilyen színű rivolit használni szerintem :)

2012. január 8., vasárnap

Peyote háromszög medálok

Egy régebbi Praktika újságban találtam meg ennek a medálnak a leírását. Az első variáció még valamikor tavaly október végén készült, majd ennek mintájára csináltam a világosabb lila-rózsaszín kombinációt szülinapi ajándékba. Ez szilveszter környékén lett készen és mostanra a blogra is felkerültek :)

Nagyon tetszenek ezek a háromszögek, de a következőek már csak egyrétegűek lesznek, amit készítek. Illetve a csavart mintájút szeretném még kipróbálni. Amint sikerül, megosztom veletek :)

2012. január 7., szombat

Swarovskis karácsonyi csillag

Eljött az ideje a karácsonyfa leszedésének, de még előtte gyorsan lefotóztam az utoljára készített csillag díszemet. Íme:
Láthattatok már egy hasonló csillagot a blogomon, az volt a kísérleti fázis. :)
Most majdnem egy évre elköltöznek ezek a csillagok egy dobozba, de remélem jövőre új társakkal bővülve díszítik majd a karácsonyfánkat.

2011. december 11., vasárnap

Eredményhirdetés!

Mindenkinek köszönöm, aki jelentkezett a játékomra. Ma délután nyerteseket sorsoltam.
Íme a jelentkezők és a sorsoló varázsgömb:


A nyerteseket a vőlegényem húzta elfordulva, csukott szemmel, minden sorsolási szabályt betartva :)
Íme a szerencsés nyertesek: latinka, feketepillangó, Regina és martinelli.

Gratulálok a nyerteseknek. Kérlek e-mailben írjátok meg milyen színben szeretnétek a mécsestartót, illetve a postázáshoz szükséges adatokat. Minél hamarabb megírjátok, annál hamarabb érkezik meg hozzátok az ajándék. :)

Sorsoltam még egy nyertest, azok közül, akik a bejegyzésben beleírták azt, hogy megosztották a játékot. A szerencsés nyertes: anik. Gratulálok. Kérlek írd meg a címedet, hogy a külön ajándékot eljuttathassam hozzád.


2011. december 6., kedd

Itt a Mikulás!

Megérkezett a Mikulás és kiderül, mit is lehet nyerni a Karácsonyi játékon!



A jelentkezők aktuális száma szerint 3 ajándékot kell majd kisorsolnom, egyenlőre csak 2 van készen... de arra jutottam, hogy a sorsolást követően a nyertesek választhatnak, hogy milyen színben szeretnék a mécsestartót!




Ilyen szép hópelyhes mintájú mécsestartó a nyeremény, jár hozzá kellemes vaníliás illatú tea mécses is, hogy egyből ki lehessen majd próbálni :) Remélem tetszik Nektek és senki sem bánta meg, hogy látatlanban jelentkezett a játékra.

2011. december 4., vasárnap

Karácsonyi csillag

A hétvégén gondolkodtam, milyen díszek készüljenek újonnan a karácsonyfára és a csillag mellett döntöttem.


Sokáig keresgéltem minták után, végül megtaláltam Niro weblapján. Ezúton is köszönöm neki.